Megint összejöttünk séftársaimmal, hogy együtt – egy fakultáció keretében – készítsünk valami izgalmasat, amelynek önállóan talán egyikünk sem merne nekiveselkedni, és amely során áramoltatni tudjuk a tudásunkat. (: Persze van ami csak bonyolultnak tűnik valamiért. Így volt ez a fenti levessel is, amely ha nem is gyerekjáték, de az alap levesek közé tartozik, már ami a bonyolultságot illeti.
Az egészet azzal kezdjük, hogy vajon finomra vágott vöröshagymát pirítunk. Ehhez hozzáadjuk a kockára vágott pulykahúst. Amikor fehérre pirult, hozzáadtam a lila pereszkét, amellyel egyedi ízt kölcsönöztem a levesnek. Már ekkor is ízesítettem sóval, fűszereztem borssal, illetve tárkonnyal. A gomba pirítása után hozzáadtam a zöldségeket, azaz a kockára vágott sárga- és fehérrépát, valamint a petrezselyemnek hitt zellerszárat. Majd felöntöttem az egészet vízzel. Itt követtem el az első hibát, mivel így már nehéz homogénné tenni, tehát a jó út az az lett volna, hogy csontlével öntöm fel, nem pedig csak beledobom felöntés után a leveskockát. Na nem baj.
Kb. egy vagy másfél óra főzés után következett a másik hiba, hogy nem elég nagy zsírtartalmú tejszínnel sűrítettük, amely miatt végképp nem lett se krémes, sem homogén a leves. Egyébként a tejszínt egy kis levessel kevertük el, aztán öntöttük az egészhez.
Végül a levest cipóba mertük, amelyet (a tetőt és magát a cipót is) előzőleg vajon pirítottunk meg, hogy jó ropogós legyen.
Mit is mondhatnék, emberből vagyunk, hibázunk néha, ezért csak a gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás marad nekünk. Egyébként az íze egészen jó lett a levesnek.