Még nem vagyunk szezonban, így sokaknak jól jöhet egy kis iránymutatás, hogy hogyan érdemes belevágni a főzés rejtelmeibe. A lecsó az egyik legegyszerűbben elkészíthető ételünk, amelyet sokféleképpen lehet variálni, és persze akkor a legjobb, amikor nem bonyolítjuk, és friss, kertből vagy szabadföldről szerzett paradicsomból és paprikából készítjük. Tehát, aki most ismerkedik a főzéssel, kezdje ezzel az egészet, megbánni garantáltan nem fogja.
Én sokáig szalonnával kezdtem mint bármilyen tisztességes magyaros ételt, de aztán kipróbáltam kacsazsírral, és nem is fogom másképpen kezdeni. Szóval (házi) kacsazsírt olvasztunk, erre dobjuk rá a jó sok hagymát, két-három fej, amelyet szeletekre vágtunk, és egy kis fokhagymát is adunk hozzá, hisz most van szezonja. A hagymát nem aranysárgára, hanem addig pirítjuk, amíg puha nem lesz, ekkor nem tökölünk, mehet bele a vékony karikára vágott paprika. Összeforgatjuk, hagyjuk együtt párolódni, víz nem kell hozzá, se fedő, nem kell bonyolítani. Majd egy jó tíz perc után mehet bele a kockára vágott paradicsom (ha van kedvünk leforrázhatjuk, és lehúzhatjuk a bőrét, én nem szoktam), majd kb. tízpercenként megkeverjük, hogy le ne égjen, és egy jó óráig főzzük, közben sózzuk, borsozzuk, valamilyen erőset is tehetünk bele, majd jön az, amivel én mindenképpen bonyolítom a lecsót. Kolbászt elővesszük a hűtőből vagy bárhonnan, házi kolbász előnyben, felkarikázzuk és mehet a lecsóba. Még főzzük egy fél órát és kész.
Leggyakrabban tojást ütnek rá, de számos étel meghatározója is, de blogunk a “tisztán” fogyasztását javasolja.
Friss kenyérrel, bárhányszor felmelegítve kínáljuk.
Mindenkinek, aki ma született (különösen Zitának) dedikáljuk ezt a bejegyzést és magát a lecsót, ami reméljük, életük egyik meghatározó étele lesz.