Kakaspörkölt

Eddig nem volt semmilyen tapasztalatom kakassal – azon kívül, hogy gyerekkoromban nagyon féltem tőle -, de miután főztem belőle egy kiadós húslevest, és pörköltként többször felhasználtam ízletes húsát, ért a felismerés, hogy az egyik legjobb pörkölt alapanyag. Össze sem lehet hasonlítani egy csirkéből készült pörkölttel. Be kell, hogy valljam, eddig nem hittem abban, hogy az alapanyagok markáns különbséget tudnak okozni, de a kakaspöci rádöbbentett, hogy ez az a pörkölt, amit mindenkinek meg kell legalább egyszer életében kóstolnia.

A készítése nagyban megegyezik bármilyen pörkölt készítésével:

Pörkölt alapot készítünk: szalonnát kiolvasztunk, majd finomra vágott vöröhagymát adunk hozzá, ha megpirult megszórjuk fűszerpaprikával, tűzhelyről lehúzva kevés vízzel felengedjük, majd zsírjára pirítjuk.

Ezután beledobjuk a csirkét. Én szárnyakból csináltam (ez volt csak otthon, előző nap pedig a fény utcai piacon voltam, ahol akár tanyasi csirkét is kaptam volna, ami még dobott volna az egészen, de hát jó pap is holtig tanul), amelyeket tövüknél szétvágtam, nem tudom miért.

Ezután jön a mágia. A szakaszosság. A csirke önmagában is enged levet, ezért nagyon óvatosan kell hozzá vizet vagy csontlevet adni. Először hagyjuk a sajét levét kiengedni, majd ha az megvan, akkor fedővel lefedve, lassú tűzön hagyjuk elpárologni a levét, majd zsírjára pirítjuk, és megint felöntjük vízzel vagy csontlével. Ha a hús majdnem felpuhult, darabolt paprikát, paradicsomot, vagy lecsót adunk hozzá.

A kakas igényli, hogy a vízzel való felöntést kiegészítsük, ne adj isten helyettesítsük vörösborral. Én egy jó fél üveg bort el szoktam használni egy főzés során. Ízben és színben is meghálálja. A lecsót pedig egy kis paradicsompürével egészítem ki.

A főzés hossza a kakas vénsége mentén alakul, nekem jó két óra alatt meg szokott főni, de hallottam már olyat, ami négy óra alatt sem lett puha.

Házi metélt (máskor kapros-túrós csusza) volt a köret, tejföl a díszítés, kovászos uborka vagy uborkasaláta a savanyúság. És ha ez még nem lenne elég, én egy kanál házi feketeribizli lekvárt is mertem mellé, hisz már majdnem olyan sűrű volt a pörkölt mint egy vadpörkölt. Bújjon elő, aki már evett kakaspörköltet!